Kategória: Fogszabályozás

Meddig lehet fogszabályozást végezni?

Nincsen felső korhatára a fogszabályozásnak. A csontszövet reakciókészsége – mely lehetővé teszi a fogak elmozdítását – életünk végéig megmarad.

A felnőttkori fogszabályozás indikációi kiegészülhetnek azokkal az esetekkel, ahol a fogpótlások, fogbeültetések előkészítéséhez, fogágy betegségek kezelésének kiegészítőjeként (pl. sínezés) kerül sor a kezelésre. Gyakori probléma hosszú ideje fennálló foghiányok esetén, hogy a hiányt határoló fogak bedőlnek, illetve a hiánnyal szemközti fogak kiemelkednek a sorból, ellehetetlenítve ezzel az implantátumok behelyezését vagy egy stabil, hosszú élettartamú fogpótlás készítését. Ebben az esetben a fogszabályozás feladata a tengelykorrekciókkal és a harapás beállításával a pótlások előkészítése. Egyes esetekben a rések zárásával elkerülhetővé válik a fogpótlás.

Mikor kell elkezdeni?

A kezelés megkezdésének időpontját minden esetben egyénileg kell mérlegelni.

A 3-4 éves kisgyermek első találkozása a fogszabályozó szakorvossal – rossz szokások (pl. ujjszopás) és bizonyos eltérések korai felismerésével – lehetőséget adhat a megelőzésre és – szükség szerinti beavatkozással – az állcsontok szabad fejlődésének biztosítására.

Ez a találkozás egyben ideális lehetőség a gyermek számára ahhoz, hogy félelem és fájdalom nélkül ismerkedjen meg a fogorvosi rendelővel.

A fogazati rendellenességek jelentős részének kezelésére jelent kedvező időszakot a fogváltás (6-12 éves korig). Megfelelően kihasználva az állcsontok növekedését, fejlődését, rövidebb kezeléssel megelőzhető egy súlyosabb eltérés kialakulása. Például elkerülhetővé válhat egészséges maradó fogak húzása a helyhiány miatti torlódás rendezéséhez. A kezelési eredmény stabilitása szempontjából is kedvezőbb az eltérés minél korábbi rendezése.

Nem biztos, hogy két azonos korú gyermeknek a biológiai kora (fejlettsége) is azonos. Ezért fordulhat elő, hogy gyermekünk osztályában már mindenkinek van fogszabályozója, csak a mi gyermekünk nem kaphat még, vagy pedig már minden osztálytársának rögzített készüléke van, csak a mi gyerekünk hord még mindig kivehető készüléket.

A maradó fogazat időszakában a rögzített készülékes kezelések dominálnak.

A fogszabályozás célja

A legtöbb embert a szépség, a harmónia iránti vágy vezérli, amikor a fogszabályozás mellett dönt. A rendellenes fogazat, megbontva az arc harmóniáját, zavaróan hat, hiszen ami a szabályostól eltér, azon megakad a szemünk. Mindannyian találkoztunk már olyan emberrel, aki nevetéskor szája elé kapta a kezét, mert szégyellte megmutatni a fogait. A szép és szabályos fogazat nemcsak vonzóbbá, de magabiztosabbá is teszi viselőjét. A nyilvánvaló esztétikai hátrány mellett, fontos tudni arról, hogy funkcionális problémák forrása is lehet a rendezetlenség.

A szabálytalan fogazat nem képes megfelelően ellátni a rágás feladatát, az elégtelen rágás pedig emésztési problémákhoz vezethet. Mivel bizonyos hangok képzéséhez a fogainkat is igénybe vesszük, beszédhibák kialakulásának és meglétének is oka lehet. Szerepet játszhat a fogágy betegségek és állkapocs ízületi problémák kialakulásában is. Ráadásul a torlódott fogakat nehezebb tisztítani, így könnyebben szuvasodhatnak.

A fogászat egy speciális szakterülete, a fogszabályozás foglalkozik a fogazat és az állcsontok alaki- és helyzeti rendellenességeinek kezelésével, és ezzel kapcsolatban a rágás- és beszédfunkció, valamint az arc harmóniájának helyreállításával.